MONTREÁLI MAGYAR PRESBITERIÁNUS EGYHÁZ

1968. Pünkösdjén alakult azzal a vággyal és elhatározással, hogy az egyház legyen egyház és ne más. Maga a „resbiteriánus” szó az európai (magyar, holland, és svájci) református jelzővel azonos. Ugyanabban az időben, amikor a Kálvini Reformáció az előbb említett országokba elérkezett, átterjedt Skócia felé is, ahol az Episzkopális, azaz egyházi-hierarhia rendszerrel szemben a "vének" (presbiterek) tanácsa irányította az egyházi szervezetet. Ez a reformációs misszió jött át Amerika és Kanada földjére is. Gyülekezetünk ennek a Bibliás-Református felekezetnek, a Kanadai Presbiteriánus Egyháznak lett tagja.

Hitünk szerint a Biblia Isten Igéje, a Názáreti Jézus pedig a megígért Messiás, aki Isten Fiának bizonyult élete, csodái, tanítása, váltsághalála és feltámadása kapcsán. Következésképpen az Úr Jézus Krisztust tekintjük és valljuk az Egyház egyedüli fejének, az Egyház feladatát pedig a Róla való információ terjesztésében, és ennek kapcsán az Ő nevében végzett szeretet-szolgálatban látjuk.

Ebből az alapállásból fakadóan az a vágyunk és törekvésünk, hogy emberek személyes kapcsolatba jussanak a Megváltó Úr Jézus Krisztussal, mert hisszük és valljuk, hogy boldog örökéletre jutni Nélküle nem lehet. Tudjuk és hirdetjük, hogy Jézus Krisztus nélkül is van örök exisztencia, de ezt úgy hívják, hogy kárhozat, mely az Istentől való elválasztódásnak és örök gyötrelemnek a helye. Az Isten Fia pedig azért jött, hogy ettől megmentsen bennünket, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örökélete legyen.

A missziói parancsból következően templomunkban a magyar istentiszteleten és igetanításon túl más nyelveken is hirdettetik a Krisztusról szóló Evangélium, ami a következő időrendben történik: Minden vasárnap d.e. 9:30-kor magyar nyelvû istentisztelet s ezzel egyidőben magyar nyelvü Vasárnapi Iskola. 11 órakor angol nyelvû istentisztelet és Vasárnapi Iskola. A délután folyamán pedig görög és urdu nyelven szól az Ige. Hétközben Bibiliaórák vannak. A magyar nyelvû hétközi Bibliaórát csütörtökön d.u. 4 órakor tartjuk a Magyar Otthonban. A fent említett más nyelvû istentiszteletek Bibliaórái a templom alagsorában kapnak helyet. Konfirmációi előkészítés szeptember elejétől június végéig szombatonként van délelőtt 10-től d.u. 1 óráig, ami egy részletes Biblia- és hitvallás-ismereti program.

Gyülekezeti munkánkat kizárólag önkéntes hálaáldozatból tartjuk fenn.

Gyülekezeti missziói munkánkba tartozik kárpátaljai és erdélyi református iskoláknak és diákjainak támogatása. Ezen túl Montreálon belül minden hónap harmadik péntekjén missziói vacsorát tartunk mintegy 12 év óta, aminek a célja, hogy az utcáról behívott szegényeknek, amíg egy bőséges és ízletes ételt elfogyasztanak, a Krisztusról szóló Evangéliumot hirdessük.

Mindenkit, aki Isten Igéjéhez kívánja igazítani az életét, szeretettel hívunk és látunk közösségünkben.